László Zoltán: Egyszervolt - Értékelés

László Zoltán önéletrajza

Szerző Bihari Péter

Műfajmegfelelés

{Mennyire felel meg az adott regény a fantasy műfaji követelményeinek}

A regény sokkal erőteljesebben alapul a mesén, mint a mitológián [l. „nem az anyag és nem is a forma okozza a különbséget, hanem a vele szemben felvett magatartás.„ (Kerényi Károly)]. Nem épít saját világot, csak felhasználja a meglévő helyszínt, Budapestet, melynek helyszíneit összemossa egy mélyebben be nem mutatott Csodabudapesttel, mindezt azonban csak a jelenségek szintjén, Csodabudapest hátteréről ui. nem tudunk meg túl sokat. Transzóperenciáról sem tudunk meg szinte semmit. Nincs a háttérvilág megírva. A megjelenő alternatív valóságrészecskék a magyar népmesék formakészletét használják jelen Budapestünk fikcionalizálására, a meghatározó esztétikai minőség éppen ezért a „csodás” lesz, ami aztán ha nem is profanizálódik teljes mértékben, de mindenképpen racionalizálódik a műben. Kilógnak a sci-fi elemek is. Ugyanakkor a regény a helyszíneket metaforikusan mossa össze, ami a fantasy idő- és térsíkok sajátja, ez pozitívum.

Tartalom/történet

{Mennyire következetes a történet} 

A mese a családját vesztett főhős útkeresését ábrázolja Budapest mesés szereplői által irányítva egészen Transzóperenciáig. Tulajdonképp megtalálható benne sok utaztatóregény-sajátosság. Kiugró következetlenségre nem emlékszem benne. Maga a tartalom inkább érdekes, mint izgalmas. (Sajnos a történet nem lesz annyira érdekfeszítő, hogy izgalmassá válhasson) A népmesék azért többnyire izgalmasak. Hiányzik a fantasynál elég gyakorinak nevezhető heroikus vonulat is.

Stílus

{Mennyire jó a prózastílus}

A mű stílusa kiegyensúlyozott, jól olvasható, viszi magával az olvasót. Segíti az olvasást a jó tördelés is. A párbeszédek is jól illeszkednek a narrációba. Ugyanakkor a nyelvezet alig bővül szépírói (művészi) irodalmi stílusjegyekkel.

Logika

{Mennyire viselkednek és cselekednek logikusan, önmagukhoz hűen a karakterek, mennyire logikusan felépített és következetes a történet}

A rendőrnő viselkedése túlságosan főhős-központú, tehát nem egészen következetes, de a mű végén ez magyarázódik. A főhős se viselkedik teljesen következetesen, amikor a nyomozást választja a lány (Réka) megmentése helyett, de ez reflektálódik is általa, tehát az író látja ezt a dolgot, foglalkozik vele, és valamiféle magyarázatot is keres rá. Vágó tevékenysége is (részben) nélkülözi a logikát, ha jobban meggondoljuk, milyen mondvacsinált indokkal hagyja életben Vadász Böbét, ugyanakkor Majer nénit simán kivégzi. Világos, hogy az író nem szerette volna megölni minden pozitív mellékszereplőjét, de az erre irányuló következetesség – akár az egyik, akár a másik irányba – mégis úgy gondolom, a regény logikáját erősítette volna, míg a vegyes megoldás gyengítette azt. Az óriás ábrázolása kitűnő, viszont a jelleme kimerül egy késszúrásban. Vágó sárkány mivolta nagyon gyors és teljes átalakulásokat tartalmaz, itt én kevés konzisztenciát éreztem a két forma között. Ugyanez igaz azokban a jelenetekben is, amikor segítő vagy ártó (emberi) formájában volt jelen. Pozitívum, hogy a mű végén többnyire a karakterek összes kétséges döntése megmagyarázódik.

A regény értékei

{Mennyire jelentősek a regény értékei}

A magyar népmesekincs regénybe ötvözését kitűnő ötletnek tartom, aminek a megvalósítása is kitűnő. A szereplők, a helyszínek megválasztása (West End, Parlament, stb.) is nagyon ötletes és kreatív.

A regény hiányosságai

{A regény hiányosságai mennyire meghatározóak (minél nagyobb a pontszám, annál kevésbé meghatározóak a hibák)}

Mindvégig kérdéses volt számomra, hogy mi marad a meséből, ha kivesszük belőle a csodás elemeket, s átbillentjük őket egy hétköznapi történetbe. A válasz matematikai: a meséből is hétköznapi történet válik. Két hétköznapi, profanizálódott világ között billegnek a csodás elemek, s ez számomra a mindkét világból való kiábrándulást jelenti (dezilluzionizmus). A mesék elvesztik lényegüket, hátterévé válnak napjaink racionalitásának. Nem ezt várom egy fantasy történettől. Ugyanakkor a célzatos 'Harlan' névválasztással is problémáim akadtak, mivel a többletjelentés, amire ez utalt volna, valahol elveszett [jelenő és jelentett egysége alkotja a jelet (Saussure), s ez esetben hol a jelentett fél?]. Így aztán az egész sci-fi vonulatot nem tudtam a regényben értelmezni, különös tekintettel Harlan Ellison munkásságára. Nem értettem a szerepét a történetben, hogy hogyan kerül ide, s mit keres itt ez a sci-fi író.

Cselekmény

{Mennyire következnek egymásból a regény eseményei}

A regény cselekményét csak ritkán szakítják meg epizódok, de azért néha megszakítják. Akad pár rejtélyes dolog, ami nem volt teljesen világos számomra (pl. a buszsofőr feltűnései), ami lehet ugyan egyszerű csodás elem, ám mivel a buszsofőr karakter egy cselekményalakító szereplő, a kiléte és minősége mégis igényelne némi összefüggésrendszert. Ugyanígy a főhős az alaptörténet szerint a családját kutatja, ez a regény alapvető tartalma, ehhez képest a mese végén ennek gyenge megoldását kapjuk: elmarad a családdal történő találkozás, ami pedig indokolt lenne, hiszen az egész regény a keresésükre épül. Nem lesz a találkozás helyett egy neki megfelelő súlyú geg vagy csattanó sem a regény végén, ami a találkozás aktusát pótolná és a keresésből fakadó elvárásokat ellensúlyozva lezárná. Ehelyett egyszerűen egy írói szempontból kényelmes megoldást kapunk a halálukkal. Ez itt szerintem semmiképpen sem elegendő, nem jó megoldás. Szükség lett volna egy bonyolultabb végkifejletre a családdal kapcsolatban, vagy annak hiányában egy találkozásra a szülőkkel, mert a kereséssel töltött idő nem nyer megnyugtató lezárást, s ebből kifolyólag a regény fókusza kis mértékben sérül.

Karakterek

{Mennyire összetettek a regény karakterei}

Alapvetően jól dimenzionált hősökkel találkozunk, de a mélységeiket nem ismerjük meg. A főhős élettörténetébe fokozatosan nyerünk betekintést, a nyomozónő figurája sokáig a cselekedeteiből adódik. Közbeékelt, dőlt betűs jelentések szakítják meg sok helyütt a leírást, melyeknek a készítőjét nem mindig tudjuk helyesen beazonosítani (ezek a gyanakvásunkat keltik fel bizonyos szereplők tevékenységével kapcsolatban). Réka karakterét kicsit aránytalannak érzem, a kezdeti egyetlen találkozás után a történet második felében majdhogynem főszereplővé változik, majd végül mindezt elfelejti. Ugyanígy Vágó jellemét sem éreztem sziklaszilárdnak, egy sárkány azért nagyon komoly hatalommal bíró meseszereplő, akinek a megjelenése és pusztulása is heroikus-magasztos értékkategóriába esik. Ehhez képest Vágónak sem az interakciói, sem a pusztulása nem meghatározó, emlékezetes esemény. Magasztos-heroikus értéket végképp nem képvisel. A sárkány profanizálódása lenne a megfelelő írói válasz, azonban egy profanizálódott sárkány profanizálódott módon kell viszonyuljon a küzdelemhez és környezetéhez is, magyarán nem tűzokádással, hanem teszem azt adóívekkel kellene ellenfelei életére törnie, ami a groteszk felé vinné el a történetet. A szituáció mindenképp nehéz, írói leleményt igényelne a megoldása. Mindenesetre a fenti problémát csak zavarként, a jellem erőtlenségeként tudtam értelmezni.

Dialógusok

{Dialógusok}

Ha pusztán a dialógusok alapján szeretnénk elkülöníteni a regény szereplőit, nem minden esetben lennénk sikeresek. Összevetve a dialógusokat bármely szépirodalmi drámával, alapvető elvárásnak tűnik a maximális pontszámhoz, hogy a jellemek pusztán a dialógusok alapján (az esetek többségében) elkülöníthetőek legyenek. Úgy éreztem, itt ez nem teljesen lehetséges, vagy amennyiben mégis, pusztán tematikus alapon, a párbeszéd tárgya, és nem a minősége alapján. Ugyanakkor a párbeszédek más szempontból nagyon is jól sikerültek, pörgősek, nem gagyik, életszagúak. Kevés köztük a klisé, és általában az adott szituációra reflektálnak, azt nem beszélik túl, önmagukat nem ismétlik, nem értelmezik. Szerencsére jellemzően hiányzik az önreflexió is. Alapvetően jónak tartom a regény dialógusait.

Szálak

{Mennyire észrevehetetlenek és jól szervezettek a szálak}

Ahogy haladtam a történetben, úgy nyertek értelmet bizonyos mellékszálban ábrázolt események, dőlt betűvel tördelt kitérők. Nem emlékszem a regényben magára hagyott, kapcsolat nélküli mellékszálra. A mellékszálak az esetek többségében a főszálra irányultak, és a főszál kellemes észrevétlenségben haladt. Az egyetlen veszélyes szituáció az egymással is kapcsolatba hozható Ella-mellékszálak esete volt, amelyek majdnem felépítettek egy párhuzamos, a másikra irányuló újabb főszálat a regény kétharmadánál (kisebb mértékben ilyen volt egyébként Vágó gyilkossága ill. gyilkossági kísérlete is). Ám aztán ez az irányvonal fokozatosan elhalt, és a cselekményre sem volt különös hatással.

Nézőpontok

{Mennyire jól szervezettek és harmonizálnak egymással a nézőpontok}

A regény több nézőpontot is használt párhuzamosan: Harlan, Ella, Vágó, Vadász Böbe, (pár mondat erejéig Virág), a mindentudó elbeszélő, valamint a dőlt betűs jelentéseket küldő ismeretlen nézőpontját. Nem találtam a használatukban különösebb rendszert, inkább úgy éreztem, az író a legkifejezőbb vonatkoztatási rendszert keresi a következő és következő jelenet megalkotásához. Nem tartom ezt hibának, mivel a nézőpont-váltások jellemzően nem a főszálra estek. Azt viszont a szerkezet szempontjából hátránynak értékelem, amit a szálaknál is írtam, hogy a fentiek közül három szereplő nézőpontja vált hangsúlyosan, de aránytalanul elkülönülővé: Harlan, Vágó és Ella nézőpontja.

Ezek közül a történet kb. 90%-ban Harlan, kb. 5%-ában Vágó és 5%-ban Ella nézőpontjából láthattuk az eseményeket, ezt túlságosan nagy különbségnek érzem. Azért gondolom ezt hibának, mert az Ella által fémjelzett mellékszálak egymással kapcsolódva árnyaltan majdnem egy második történetegység, egy aránytalan párhuzamos főszál felé vitték el a szerkezetet, ahogy írtam is, és ez semmiképp sem lett volna hasznos a Harlan nézőpontját követő, túlnyomórészt Harlannal foglalkozó regényben. Vágó megjelenései ugyanígy kapcsolatba hozhatóak voltak egymással, de a Harlan nézőpontját követő főszállal nem (nem arra irányultak). Szerencsére ezek a mellékszálak eléggé rövid életűek voltak, és hamar megszűntek.

Leírások

{Mennyire szépen fogalmazott a szöveg, mennyire művésziek a leírások}

A leírások nem törekednek művészi kifejezésmódra. Legfőbb céljuk az események világos, néha retrospektív, de mindenképpen modern megközelítése. A nyelvezet nem jeleskedik írói-költői retorikai elemekben sem. Alapjában véve mindenhol jól gördülő leírásokkal találkozunk, de néha akadnak mondatok (olykor dialógok), amelyek megtörik ezt a homogén harmóniát („Nahát, mennyi Jószág! – hallatszott a távolból Vágó vidám hangja.”

Ritmus

{Mennyire gördülékeny az adott mű ritmusa}

Az események lassú bevezetése után a nyomozás és életveszély képei váltakozva vezetnek a történet egyre érdekesebb mélységeibe, a párbeszédek és leírások illesztése is jó. A dőlt betűs részek (a jelentések Samsung mobilról küldve) egy eltérő szövegegységnek tekinthetők, amelyek külön ritmust csempésznek a szövegbe, cserélődve az antiqua fejezetrészekkel, viszont a megjelenésük véletlenszerű, még csak tematikus alapon sem periodikus, így a ritmustényezőt végül nem erősítik. Valamint a regény lezárása, úgy éreztem, kizökkent ritmusú a középső mezőnyhöz képest, a Vágóval történő találkozás nincs szinkronizálva az igazi fináléval, túl gyorsan és túl hangsúlytalanul zajlik (és zárul a történet). A végső, lezáró részek gyakorlatilag nyugodt tempójúak, de nem a végsőkig feszült, nagy csatát követik, hanem csak annak paródiáját. Úgy tűnik tehát, hogy nincs fókuszált vagy jól szerkesztett fináléja a regénynek.

Fókusz

{Mennyire fókuszált az adott mű}

Az illeszkedés és a dolgok egymásnak megfelelése, egymásra hangolása egészen jó. Csak a már jelzett kisebb problémákat érzékeltem. Az események előreutalás és visszautalás formájában is érintkeznek egymással, a hősök minőségileg megfelelnek egymásnak és a velük történő konfliktusoknak, az egyetlen kivétel Vágó személye. Az utazás története folyamatos, az események a fő szervező elvvel kapcsolatosak, a cselekvések általánosságban a fő konfliktusra irányulnak. Nem nagyon tapasztaltam kilógó részeket. Szerencsére nincsenek fontos párhuzamos konfliktusok se, amelyek megzavarnák a nyomozás folyamatára fókuszáló utazást egyéb fontos eseményekkel és problémákkal. Az író kerüli az ismétléseket is. A regényt alapjában véve eléggé összetartó alkotásnak gondolom.

Időkezelés

{Mennyire átgondolt és logikus a mű időkezelése}

Az időtényező különösen fontos pontja a műnek, hiszen éppen hogy kibillen, és egyes helyeken lényegesen gyorsabban telik, mint máshol. Mindez azonban, úgy éreztem, majdnem teljesen kihasználatlan maradt: a történetidő a retrospektív nyitás után a teljes történetben mindvégig egységesen (lineárisan) futott, ami önmagában pozitívum, de ugyanakkor szegénységi bizonyítvány is egy időmanipulációról szóló regényben. Nem voltak ugyanis eltérő idősíkokon zajló regényírói szálak, nem jelentek meg az eltérő idők az előre- vagy visszautalások szintjén sem. Tematikusan se volt az időgyorsuló világ kihasználva: amíg a dolgok gyorsabban vagy lassabban történtek Harlannal, nem történt egy eltérő idejű, különösebben fontos esemény valahol máshol. (A férfi esete a pohár vízzel egy apró kitérő volt e lehetőségek irányába, ami sajnos nem folytatódott semmivel később.) Nem voltak jövőbeli vagy múltbéli utazások, előreutalások sem. A jelenen kívül az idővonal egyetlen erőteljesen ábrázolt pontja Harlan múltja, s a rá épülő retrospektivitás, amely egyszerre rejtélyes is. A regény témaválasztásából adódó hátránynak tartom, hogy a „hol volt, hol nem volt” kezdet egy fiktív időbe és térbe helyezte az egész történetet, amit azonban az író a pontos helyszínek és idősík bevonásával (jelenkor) rögtön cáfolt is. Ugyanakkor Transzóperencia térbeli helyzete és létezése is lehetett volna időtől függően kétséges vagy relatív, de ez sem következett be. Végül még a helyszíne is pontosan meghatározódott. A „hol volt, hol nemvolt” felvezetés egyébként a regény során többször elhangzott, mégpedig a Réka nevű főhőssel kapcsolatban, aki valóban kizökkent a térből (a főhős pedig az időből), valamint a lány létezése („nemvolt”) is megkérdőjeleződött. Ez nagyon jó játéklehetőséget jelentett volna, ami azonban sajnos javarészt kihasználatlan maradt, mivel a történet nem helyezett erre a megfelelésre sem utalásokat, sem cselekményszintű történéseket. A főhős kiemelkedő képessége is az idő szabad kezelésében rejlett, ami cselekményszinten szintén nem realizálódott: nem jelentek meg jövőbeli vagy múltbéli idősíkokból adódó igazi problémák, még a gyorsan forgó Kacsalábú kastélyban történteknek sem voltak igazi időbeli hozadékai (írói játékok), a többféle különböző idősíkot kihasználó események. Csak tartalmi utalások történtek rájuk (Harlan emlékezetvesztései, illetve a férfi esete, aki nem jutott el a pohár vízig).

Energetika

{Az egyes irodalmi elemek ismételt és ismételt előfordulása mennyire gyakori (szóismétlésektől a hatáskeltő elemek ismételgetéséig). Minél több az ismétlés, a pontszám annál kisebb.}

Gyakorlatilag csak a Samsung mobilról küldött jelentések ismétlődtek, mintegy altszólamaként a nyomozás folyamatának. Ilyen értelemben ezek nem tekinthetőek a minőséget rontó ismétlődéseknek, mivel ritmustényezőként értelmeződtek. A téma pedig nagyon eredeti.

Eklektika

{Más művekből átvett és felhasznált elemek gyakorisága (beleértve ebbe a vendégszövegeket is). Minél nagyobb a szám, a pont annál kisebb.}

A „Harlan” név használata volt egyedül problémás, ez a név már „foglalt”, ez egy sci-fi író neve. Ha egy másik író felhasználja, kell hogy legyen ennek a használatnak valamiféle célja, hogy miért teszi. Itt nem volt ilyen, vagy nem derült ki. Ezen kívül a meseelemek is átvett formáknak tekinthetőek, ám ezeket nem értékeltem negatívumként, mert az emberiség kollektív közkincsei.

Információk

{Mennyire okosan adja át az író az olvasónak a történet megértéséhez szükséges információkat (beleértve ebbe a késleltetés minden formáját).}

Mindentudó elbeszélővel van dolgunk, aki azonban nem lép az olvasóval közvetlen kapcsolatba, nem szól ki a regényből. Az információkat közvetlenül és a karakterein keresztül is megosztja velünk, a kalandok kapcsán a késleltetés eszközével azonban csak ritkán él. Bár a főhős gyermekkorát jól eltitkolja hosszú időn keresztül, a rejtély leleplezése nem paradigmaváltó lépcsőfokokon keresztül történik, hanem egyszerűen elmesélődnek a főhősnek. Ez végtelenül leegyszerűsített rejtély-leleplezési mód, ennél mindenképpen több kellett volna.

Harcok

{Mennyire jól megírtak a küzdelmek, illetve milyen mértékben tudják kihasználni a mögöttük lévő tétet.}

A történet küzdelmeit, harcait nem tartom igazán jól sikerültnek, pedig ez fontos eleme egy fantasy regénynek. A hős első harca az animátorral még csak nem is ábrázolódik, ami még menthető a retrospektivitással, amivel utólag elmesélik, illetve a hős kiemelkedő képességének, és az erre épülő rejtélynek a figyelembe vételével. Az óriással folytatott harc szürreális és pillanatszerű, azonban a kimenetele nem oszt és nem szoroz (a főhős védett), magyarán nincs mögötte tét, s ezért nem, és nem is lehet izgalmas. Vágó és Vadász Böbe dialógusa nem is tekinthető küzdelemnek, mint ahogyan Majer néni leölése sem. A végső küzdelem Vágóval pedig, az elégő emberek ellenére is groteszk, egyáltalán nem félelmetes sajnos, inkább valamiféle bohóckodásnak tűnik, annyira nincs előkészítve, a többi eseménnyel szinkronizálva. A főgonosz és a főhős párbaját nem így illik ábrázolni, ennyire előkészítetlenül és ennyire hirtelen. Azok a regények, amelyek komolyan veszik a küzdelmek bemutatását, a különböző párhuzamos főszálakon futó eseményeket a végső fináléban szinkronizálják, itt hullanak le az álarcok, itt derülnek ki a szövetségek és buknak el a belső ellenségek. Itt következnek be a vis maiorok. Ezek mind olyan dolgok, amiket elő kell készíteni a történet során. Az nyilvánvaló, hogy jelen esetben az író nem dolgozhatott párhuzamos főszálakkal, mivel csak egyetlen főszála volt, ám a rejtélyek és információk kezelésében viszont szabad keze volt. Márpedig az információk szakszerű manipulálásával legalább annyira elő lehet készíteni a felbukkanó karaktereket, a bekövetkező eseményeket (csapdákat és lelepleződéseket), mint párhuzamos főszálak alkalmazásával. Sajnos azonban itt szinte semmiféle előkészítés nem történt meg.

Befejezettség/lezárás

{Mennyire lezárt/befejezett a mű, illetve mennyire jól sikerült a lezárás.}

A fentebb leírtak tekintetében szerintem érthető, miért nem tudok a befejezésre maximális pontszámot adni. Bár a kérdések megválaszolódnak, a dolgok a helyükre kerülnek és az események átláthatóvá válnak, valójában mindez csak a töredéke annak, ami itt szükséges lett volna. Emellett fontos momentum még az utolsó mondatokban kifejeződő befejezés, ahogyan az író abbahagyja a történetet. Úgy vettem észre, itt gyakorlatilag egy befagyasztás történik, a főhős a kalandok során megismerte csodás képességét, ami a következő kalandok során kerül majd kibontásra. Úgy érzem, ez jó végszó az én munkámhoz is.

Az értékelés pontszámait csak az összes értékelés végén tesszük közzé.